Árvák támogatása
A mai világban, ahol mindenki a legszebb oldalát próbálja magáról mutatni, sokszor nem is tudjuk mivel küzd valaki a magánéletében. A social média felületeken persze minden féle helyzettel találkozhatunk, de sok esetben akiknek valóban szüksége lehet támogatásra, nem szeretnék világgá kürtölni a problémáikat, nem írják ki sehova, hogy „nekem szükségem lenne segítségre”. Pedig nagyon sok esetben az aktuális élethelyzetet fel lehet ruházni, fel lehet frissíteni új lehetőségekkel, programokkal, sporttal. Az Astrid Lovas Sport Egyesület és Terápiás Lovarda épp ebben próbál meg segíteni.
Fiatal, lovat kedvelő, természet szerető, sportolási elköteleződéssel rendelkező gyermekek és fiatalkorúak (18 éves korig) felkarolása a célunk. A jelenleg már működő árvák támogatása, a lovas sportban való foglalkoztatásuk legfőbb célja, hogy a lovaglás által olyan lehetőséget kínáljunk a fiataloknak, amivel a jövőben hosszútávon is foglakozhatnak, akár hivatásukká is válhat. Aki nálunk tanul lovagolni, olyan tudással gazdagodhat, ami később egy kiemelkedő életszínvonalat biztosít majd felnőttkorukban.
Árva lovasaink egy olyan szponzorált, díjmentes foglakozásban részesülhetnek, ahol lehetőségeink szerint rendszeres lovas edzésekkel, lovas felszereléssel és akár versenyzéssel is támogatva lehetnek. Edzőnk: Gyalai-Nagy Erika II. sz. díjugrató, I. sz. díjlovas és jelenleg is a Testnevelési Egyetem Díjugrató szakedzői képesítését végző hölgy vezetésével zajlanak a foglakozások.
Az edzéseknek van egy nagyon komolyan kidolgozott következetes rendszere, ami alapján foglalkozunk a lovasainkkal. Minden esetben az 1. óra egy felmérés szokott lenni, ahol az adott lovas szándékait, lovas múltját (ha van), képességeit mérjük fel. Minden lovasnak kötelező egy hivatalos szabályzatot elolvasnia és kitöltenie, majd a szülő/gyám beleegyezésével kezdődhetnek meg az edzések. Minden lovas leigazolt sportolóvá válik amint megkezdi az edzéseket, amely magában foglal egy balesetbiztosítást is.
Azok a lovasok, akik hosszú távban gondolkoznak, lesz lehetőségük egy szponzorkereső programban is részt venni, amely egy újabb nyomtatvány és beleegyező nyilatkozattal együtt léphet életbe.
Árva lovasaink NEM fognak megkülönböztető bélyeget kapni a homlokukra. Minden lovast diszkréten kezelünk, bejelentkezhet edzésre, napközis napra, edzőtáborokra és adott esetben versenyen is részt vehet, illetve természetesen a lovardánk által megrendezett partykra is hivatalosak.
Reméljük minél több fiatalnak segíthetünk majd a jövőben!
Sose feledjétek a következőket: Árvának lenni egy élethelyzet, amelybe bárki belekerülhet, éppen ezért kell segítenünk egymást.
(Kik a fél árvák és kik az árvák?: azok a gyermekek és fiatalkorúak, akiknek az egyik szülője, vagy mindkét szülője elhunyt).
Amennyiben úgy érzed tudnál segíteni az árva gyermekek és fiatalkorúak tanításában, kérlek hívd a következő telefonszámon: +36 70 654 0751 – az Astrid Lovas SE elnökét, vagy támogatásod megteheted az OTP 11742128-21443978 számlaszámra is.
Köszönet minden kedves támogatónak!
A legapróbb segítség is segíthet megtalálni egy újabb csiszolatlan gyémántot.